helyi - Gyöngyösi Család és KarrierPont

JÓ GYAKORLAT

http://nokamunkahelyen.hu/szivessegbank

Nem titok, hogy a világban nagyon sok mindennek a pénz a mozgató rugója.

Az, hogy ha szeretettel szeretnénk segíteni, támogatni, sokszor nem elfogadható tényező, vagy egyáltalán nem értékmérő.

A szívességbank lényege az, hogy egy helyi közösség tagjai „szívességeket” cserélnek egymás között, azaz munkát végeznek, szolgáltatnak, adnak és kapnak, és mindezt egy értékmérő segítségével számolják el.

A rendszer azon az elgondoláson alapszik, hogy mindenki rendelkezik olyan tudással, képességekkel, amelyek segítséget jelenthetnek mások számára. Az egyén által adott és kapott szívességeknek hosszú távon ki kell egyensúlyozniuk egymást, ám nem két ember viszonylatában, hanem a közösség szintjén.

A szívességbankok rendszerint külön erre a célra létrejött helyi közösségek. Ám nincs feltétlenül akadálya annak sem, hogy egy másféle ügyekben is együttműködő helyi kisközösség működtessen cserekört

A Szívességbank funkciója mondhatni kizárólag ebben nyilvánul meg.

Itt a felajánló a gondoskodását, szeretetre való képességét, tudását, idejét ajándékozza.

Hatása külön-külön is, de leginkább együttesen fejti ki építő, társadalomjavító, emberszerető közösségét.

Feleslegessé váltak a háztartásban ruhák, kozmetikumok, technikai eszközök vagy esetleg berendezések?
Ha elmész vásárolni, egyúttal szívesen bevásárolnál idősebb, vagy mozgásában korlátozott személynek?
Örömmel vigyáznál egy rövid ideig gyermek(ek)re?
Szívesen segítenél élhetőbbé tenni valaki környezetét?
Szeretettel várunk!

Van, akinek ez a kincs…
Háztartásodban feleslegessé váltak ruhák, bútorok, háztartási berendezések, játékok, könyvek?
Kinőttétek? Már nem tetszik? 
Nem tudod már elhelyezni?
Költözöl és nem tudod, nem akarod magaddal vinni a számodra már haszontalanná vált dolgokat?
Felújítasz és szükségtelenné váltak tárgyak?
Amire Neked már nincs szükséged, valakinek, aki rászoruló, lehet, hogy pont arra van szüksége!
Lehet hogy az neki csak egy elérhetetlen álom volt!

Okozz örömet, adj egy élhetőbb életet annak, akinek nincs! Hozd el hozzánk, Mi megtaláljuk a legjobb gazdáját! Ember emberségéből embernek segít azért, mert az Ember megteheti!

Gyöngyösi Család és KarrierPont
Gyöngyösi Oktatási és Kulturális Alapítvány
Hívjon, keressen bennünket!
Mentálhigiénés szakemberünk egyeztetés alapján fogadja önt, megoldást kínál
Telefon: +36 (37) 301 649 | E-mail: hevesmegye@gyoka.hu | Facebook