Az önéletrajzok „történelme” egy szépen megszövegezett levéllel kezdődött évtizedekkel ezelőtt, ahol még a családi hátterét is be kellett mutatnia a jelentkezőnek.
Később jött az „amerikai típusúnak” nevezett önéletrajz, ahol időrendben visszafelé, munkahelyek felsorolása mentén kicsit írt az álláskereső a feladatairól is, amiből lehetett sejteni, mihez is ért. Mert annak konkrétan még mindig nem volt igazi helye az önéletrajzban, de volt egy fejezet, ahol mindenki ugyanazt az 5 tulajdonságát sorolta fel, mert ezt kérték az álláshirdetésben: rugalmas, csapatjátékos, önálló, precíz, terhelhető. Azaz az önéletrajz tulajdonképpen nem volt képes arra, hogy valami egyediséget is mutasson a jelöltről. Ezért a fénykép és a hobbi egyre inkább elterjedt, mert legalább ezek biztosan egyediek. És akkor jöttek a „kötelező” hobbik a kötelező tulajdonságok után: olvasás, utazás, zenehallgatás. Már csak a fénykép maradt… De sokan nem szeretnek fényképet tenni az önéletrajzra különböző okok miatt, tehát az egy hirdetésre jelentkező álláskeresők szinte ugyanolyanok voltak. És sokszor csak szerencse kérdése volt, ki jut be állásinterjúra, egy olyan környezetben, ahol rengeteg álláskereső jelentkezett minden álláshirdetésre.
Most más világot élünk, munkaerőhiány van. Ami lehetőség is, nehézséget is jelent, mert álláskeresőként is alkalmazkodni kell ehhez. Ahhoz, hogy ezt a helyzetet lehetőségként tudjuk kezelni, sokkal tudatosabbnak kell lenni, és sokkal inkább be kell tudni mutatni magunkat, hogy végre olyan állásunk legyen, amiben kiteljesedhetünk szakmailag, amiben jól érezhetjük magunkat.
Ennek a tudatosságnak lett egy érdekes következménye: szétesett az önéletrajzról gondolt eddigi szigorú képünk. Mindenféle új fejezetek jelentek meg, kinek-kinek mondanivalója szerint. Összefoglaló néven ezek kompetencia-alapú önéletrajz néven kereshetők, de ennek – műfaját tekintve – végtelen számú formája lehetséges. Van, aki a fő szakmai kompetenciaterületeit sorolja fel, az ő önéletrajza a személyes adatok, és egy rövid összefoglaló után úgy néz ki, hogy 3 fő szakmai területről írja le, mit tevékenykedett bennük, milyen eredményeket ért el. Itt még a munkáltatók nevei szóba sem kerülnek – ami lássuk be, logikus, hiszen az önéletrajz rólunk szól, nem a volt munkahelyeinkről – bár az időrendben írt önéletrajzsablonok még nem így épültek fel.
Új fejezetként láthatunk pl. „karrier-történetet”, amikor akár egy táblázatban lépésről lépésre mutatja meg az álláskereső, hogyan lépegetett felfelé a ranglétrán. Vagy, kifejezetten vezető készségeket, elképzeléseket tárgyaló fejezetet, esetleg részletesen kidolgozott projektinformációkat az álláskereső eddigi projektjeiről. A munkahelyek alig kerülnek szóba ilyenkor, 1-1 sorban megemlítik a beosztást, a cégnevet, és az időszakot, amit ott töltöttek.
Ebből látszik, hogy az önéletrajzot is egyre nehezebb lesz megírni, hiszen nincs sorvezető többé, és ha nem jól írjuk meg, esetleg mást kapunk az álláspiactól, mint vártuk. Könnyebbséget jelent ezzel szemben, hogy mostantól végre rólunk szólhat az önéletrajz: nem kell megfelelni ki nem mondott, de sejtett elvárásoknak.
A munkáltatói oldalról kissé nehezebb lesz az önéletrajzok szűrése, hiszen mostantól szépen strukturált szakmai bemutatkozások fognak érkezni, nem sablonok, amiket akár egy erre fejlesztett robot is tudhat szűrni. Miközben a technológia ez irányban fejlődik, a HR és a munkaerőpiac mintha pont ellenkező fejlődést mutatna. Ennek az ellentmondásnak a feloldása egyelőre a munkáltatók kezében van, ám a számukra is van egy jó hírem: mostantól nem unalmas, sablonos anyagokat fognak kapni, így érdemes lesz olvasni ezeket.
