Napjaink egyik legfontosabb kérdése, a munka, a család és az elvárásoknak való megfelelés

Nem is olyan régen még küzdelem folyt azért, hogy a nők is dolgozhassanak, kihasználhassák képességeiket, és ne „csak” a gyereknevelést választhassák. Az esélyegyenlőségért folytatott harc még mindig nem okafogyott, hiszen hiába dolgoznak a nők, gyakran kevesebb fizetésért végzik ugyanazt a munkát, mint a férfiak, sokszor hátrányosan megkülönböztetik őket.

Bár eredmény az, hogy a nők is tanulhatnak és dolgozhatnak, valójában ez már nem egy lehetőség, hanem kényszer. Miközben számos gyerekekkel kapcsolatos feladatot nem oszthatnak meg a férfiakkal, a munka világában mégis fej-fej mellett kell küzdeniük. Egy nő ma többnyire ugyanúgy nem választhatja meg, hogy családanya lesz-e vagy karriert épít, mint egykor. Hiszen nagyon kevesen tehetik meg, hogy ne dolgozzanak. De hogyan lehet összeegyeztetni a gyerekeket és a munkát? Nyilván remekül, hiszen az újságokban, médiában mást se lehet látni, mint nagyszerű nőket, akik sikeresek a munkájukban és még csodaszép családjuk is van. De mi érezhető ebből a hétköznapokban? A rohanás, hogy egyszerre legyen az ember két helyen? És így igazából sehol se teljesen?

Meg lehet felelni egyszerre kétfelé? Jó munkaerőnek és jó anyának is lenni? A számtalan teendő és a sokszor egymással ütköző elvárások és feladatok között úgy érezhetjük, hogy nem.

Ideális esetben az ember tud dönteni a két válasz között, a munkahelyen, vagy a gyerekeink mellett feleljünk meg maximálisan. Van, amikor a megélhetés miatt egyszerűen nem tudunk mást tenni, a gyerek háttérbe kerül, viszont van olyan állapot is, már megtehetnénk, hogy többet foglalkozzunk a gyermekünkkel, mégsem sikerül kilépni a mókuskerékből. Egy munkaadónak más az érdeke az esetek többségében, mint a munkavállalónak. Egy anya az esetek többségében a lényéből fakadóan mindent a háttérbe szorít a gyereke érdekében. Ezt nem nézik jó szemmel a munkaadók, viszont gyakran nem is rugalmasak. De nem csak itt van ellentét, hanem azon nők között is, akik, inkább a munkát választják a család helyett és azok között is, akik inkább a családjukkal szeretnének foglalkozni. A mai közvéleményben jobban hallatszik a munkapártiak hangja, jobban elérik a nyilvánossági felületeket, jobban mozognak abban a térben. Emiatt azok, akik inkább a családjukra koncentrálnának, rosszul érzik magukat, mert úgy látják, nem felelnek meg az elvárt képnek. Legyek egyszerre tökéletes anya, de közben feleljek meg a munkahelyen is, szakadjak ketté úgy, hogy közben tökéletesen nézek ki és még boldog is vagyok emiatt.

Elkerülhetetlen, mint lényegében az életünk során felmerülő minden kérdésben, tisztázzuk magunkban a személyes fontossági sorrendünket, ha ez megtörténik, akkor már próbáljuk jó szívvel elfogadni a döntésünket. Mindig lesz olyan, aki nem ért vele egyet, kívülről mindig könnyebb okosnak lenni, máshogy látni a dolgokat. De az ember nem tud kibújni a bőréből és úgy is azt fogja csinálni, amit a legjobbnak tart, csak figyelni kell a belső megérzéseinkre.

Az újságokban látott kép gyakran fals, nem látjuk az igazi hátteret, nem látjuk, mekkora segítséget kap az ott szereplő példaképnek beállított nő. De talán elfogadta, hogy neki mi a fontos és ezért mit tesz meg, vagy miről kész lemondani azért, hogy látszólag jól érezze magát a bőrében, egyfajta tudatosságot sugároz.

De nem csak a közösségi média adta idealizált kép tud romboló lenni, hanem a közösségi médiában megosztott tökéletesen beállított pillanatok megosztása. Az emberek csak az ideális pillanatokat osztják meg, jelezve maguknak is, velük ilyen is megtörténik, míg a mindennapi nehézségekről a legritkábban adunk hírt. Minden embernek, nehéz elviselni azt a rengeteg idealizált képet, amit az arcába kap, és amivel bombázzák őket a legjobb szívvel a barátok és azok ismerősei, „ilyen legyél”, „így kell”, „ha nem így, akkor nem vagy tökéletes” érzést sugározva. De akkor vagyunk igazán tökéletesek, ha el tudjuk fogadni magunkat, a döntéseinket, a hibáinkkal együtt, mert ebben az esetben legalább ott vagyunk olyankor, legyen az munkahely, legyen az család, vagy mind a kettő.

Természetesen ma már nem kell fekete-fehéren nézni a dolgot, lehet egyszerre anya és dolgozó nő is a nő, de ehhez kell a társadalomnak a változása is, hiszen egyedül nem megy. Az igazi férfi szerepet vállal a családban. Az igazi férfi nem csak böffent egyet, ”hol a kaja asszony!”, hanem részt vállal a mindennapi feladatokban is. Ha a nő dolgozni is akar gyerek mellett, akkor ott szükség van a férfire is. Persze még mindig ott van megoldásként a nagymama, a bébiszitter, de az már megint egy másik élethelyzet. A lényeg, hogy ki tudjunk állni jó szívvel a döntésünk mellett és nem csak bemesélve magunknak a dolgot. Próbáljunk tudatos döntést hozni hallgatva a belső hangunkra, mi jó nekünk, mi jó a babának, vagy a már ovisnak, iskolásnak, mert a gyermekünk iránt felelősséggel tartozunk.