A család-munka összeegyeztetése
EFOP-1.2.9-17-2017-00123
Jó állást szerezni sosem volt egyszerű, de manapság talán még nehezebb. Ha váltanál, vagy éppen állás nélkül vagy, érdemes az alábbi trükköket is bevetni az új munka reményében, hiszen soha nem tudhatod, honnan érkezik a lehetőség.
Frissítsd az önéletrajzodat!
Fusd át az önéletrajzod, és nézd meg, nem férne-e rá egy kis kozmetika. Persze, ne állíts valótlan dolgokat, de nyugodtan emeld ki az eddigi érdemeidet.
Ahelyett, hogy csak felsorolod, hol és milyen munkakörökben dolgoztál eddig, néhány szóban foglald össze, milyen feladataid voltak: ha te kezelted a cég Facebook oldalát, írd meg, hogy van gyakorlatod a közösségi média menedzselésében, ha kezdettől fogva részt vettél valamilyen projektben, akkor mondd el, milyen sikereket ért el vele a céged.
Egy aktív, sokoldalú, rugalmas és nyitott munkavállaló sokkal vonzóbb a jövőbeli munkáltatód szemében is.
Küldd el oda is, ahol nem keresnek
Ha tudod, hogy mivel szeretnél foglalkozni, és azt is, hogy ezt milyen cégeknél szeretnéd csinálni, küldd el nekik az önéletrajzodat, akkor is, ha jelenleg nem keresnek munkatársat.
Ha egyébként szimpatikus vagy nekik, el fogják menteni az elérhetőségeidet, és előfordulhat, hogy akár néhány hét múlva, amikor új munkaerőre lesz szükség, rád fognak gondolni. Lehet, hogy 30-ból egy próbálkozás jár sikerrel, de egy e-mail elküldése semmibe sem kerül, így a virtuális kilincseléssel csak nyerhetsz.
Nézz szét a környéken!
Ha nem ragaszkodsz a multihoz, nézz szét a környékeden. A kisebb cégek, üzletek még ma sem feltétlenül hirdetnek az interneten.
Érdeklődj a környező üzletekben, figyeld a kirakatokat és vidd fel a postaládából a helyi újságot, mert lehet, hogy az álláshirdetések között találod meg a következő munkádat – duplán jól jársz, hiszen legalább közel laksz majd a munkahelyedhez!
Figyeld a nem hivatalos fórumokat is!
Az internetes álláshirdetésekre rengeteg oldal szakosodott, de a közösségi média térnyerésével egyre több a civil közösség, ahol állásajánlatok böngészésére van lehetőség. A Facebookon a Szárnyas Fejvadászon például naponta több tucat új hirdetés jelenik meg, és egyre gyakoribb – főleg a kreatív szakmák körében – hogy eleve itt adják fel a munkáltatók a hirdetésüket.
Vannak kifejezetten szakmaspecifikus közösségek is, ha találsz a profilodba illeszkedőt, akkor azt mindenképpen kövesd figyelemmel, hiszen itt pontosan olyan hirdetéseket találhatsz, ahol téged keresnek.
Beszélj a barátokkal!
Tiszteletre méltó, ha becsülettel, a saját tudásoddal és tapasztalatoddal szeretnél munkát szerezned, de abban még nincs rossz, ha szólsz az ismerőseidnek, hogy munkát keresel. Persze, ha még van állásod, akkor azért ezt ne egy Facebook posztban tedd meg, hogy a főnöködnek is a fülébe jusson.
Ha nem megfelelőek a kompetenciáid, akkor úgysem lesz elég egyetlen ismerős ajánlása sem, de ha valóban megfelelnek a tapasztalataid, akkor jó eséllyel meg is kaphatod az ismerősöd által ajánlott munkát. Ne feledd, több szem többet lát, most van itt az ideje megmozgatni a kapcslataidat!
Regisztrálj a munkaközvetítő oldalakon
A legtöbb álláshirdetéseket megjelentető oldalon van lehetőség regisztrációra, így a munkáltatók is rád találhatnak az önéletrajzod alapján.
Ezt a lehetőséget akkor is érdemes kihasználni, ha van munkád, hiszen megadhatod azt is, mekkora fizetésben gondolkodsz, így könnyen lehet, hogy egy, a mostaninál jobb ajánlat talál rád, anélkül, hogy keresned kellene.
Ha igazán jó anya szeretnél lenni, és még munkahelyet is szeretnél – Keress Bennünket!
Forduljon hozzánk bizalommal – Mi segítünk!
Gyöngyösi Család és KarrierPont
Nyitvatartás
Hétfő | 08:00-14:00 | 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. |
Kedd | 09:30-16:30 | 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. |
Szerda | 10:00-18:00 | 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. |
Szerda | 10:00-18:00 | 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. |
Csütörtök | Zárva | |
Péntek | 09:00-11:00 | 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. |
Telefon:+36 (37) 301 649E-mail:hevesmegye@gyoka.hu