Tanulás - Gyöngyösi Család és KarrierPont

„Addig tanulj fiam, míg gyerek vagy és fog az agyad!” – ki ne hallotta volna ezt a tanácsot iskolás évei alatt, miközben leginkább arra vágytunk mindannyian, hogy nőjünk már fel végre, és ne kelljen tanulni.

Így emlékszel Te is?

Aztán, ahogyan telt-múlt az idő, rájöttünk, hogy nem abban a korban élünk, amikor a tanulást egy bizonyos életszakaszban el lehet hagyni.
Sőt!

A gyors társadalmi, technikai fejlődés a gyors felzárkózást is megköveteli, ennek következményeképpen most már sosem dőlhetünk hátra azt állítva, hogy megtanultunk mindent, amire szükségünk van.

Kiderült, hogy olyan típusú és minőségű, folyton megújuló ismeretanyagra van szükségünk a boldoguláshoz, amit normál esetben az iskola falai között töltött idő alatt aligha lenne lehetőségünk elsajátítatni.

Mi több, felnőtt korunkra szép lassan rájövünk arra is, hogy tanulni nem azért kell, mert muszáj, hanem azért, mert a tudás hasznos, ráadásul a tanulás sok esetben kifejezetten jó élmény is lehet.

A 21. század így az élethosszig tartó tanulás évszázada lett

A gyors fejlődéssel egy ütemben sokat változott és nyílt is a világ az elmúlt néhány évtizedben, így a minél többnyelvű kommunikáció képességének szerepe is sokkal hangsúlyosabbá vált.

Ma már egészen biztosan nem versenyképes egy olyan személy, aki a saját anyanyelvén kívül más nyelven nem tud kommunikálni.

Hovatovább, az angol,vagy a német nyelv ismerete és magabiztos használata túlzás nélkül alapelvárásnak nevezhető szinte már minden munkaterületen és élethelyzetben.

De mi a helyzet azzal, aki az iskolában nem tudta elsajátítani a megfelelő szinten a választott idegen nyelvet?

Érdemes lehet még felnőttként nekiállni, és az elejétől elkezdve összegyűjteni a magabiztos nyelvhasználathoz szükséges hatalmas információhalmazt?

Van egy rossz hírem a szkeptikusoknak! :

A tanulásból tulajdonképpen nem lehet kiöregedni.

Ennek ellenére a felnőttkori nyelvtanulás elmulasztásának, vagy éppen idő előtti abbahagyásának az egyik leggyakoribb oka, hogy a tanuló úgy hiszi, ő márpedig öreg a tanuláshoz.

A tanulási képesség az idő előrehaladtával is megmarad, sőt kiegészül egy csomó olyan új eszközzel fegyvertárunk, amit bevethetünk a hatékonyabb eredményelérés érdekében.

Miért gondolják sokan, hogy aki gyerekkorában nem tanult nyelvet, annak felnőttkorban már nem is érdemes elkezdenie?

Ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, vizsgáljuk csak meg, hogy ez valóban így van-e, vagy csak a könnyű utat választjuk azzal, hogy a fent említett indokokat mantrázva feladjuk célunkat!

Nem kizárt ugyan, hogy valakinek megváltozik idővel a tanulási kapacitása negatív irányba, de a mi tapasztalatunk inkább az, hogy a felnőtt sokszor türelmetlen, és irreális elvárásokat támaszt magával szemben, tehát gyakorlatilag a kudarcélményeit saját magának generálja.

Pedig egy kis pozitív és motivált hozzáállással elképesztő eredményeket érhetne el a nyelvtanulásban bárki, korcsoporttól függetlenül, akár még idős korban is.

Mert, mint szinte mindig, a megoldás most is Benned és a hozzáállásodban rejlik!
Jelentkezz ingyenes képzéseinkre, tréningjeinkre,- vegyél részt családbarát tanácsadásainkon, színes progjamjainkon!

Gyöngyösi Család és KarrierPont
Gyöngyösi Oktatási és Kulturális Alapítvány

Telefon: +36 (37) 301 649 | E-mail: hevesmegye@gyoka.hu | Facebook

3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1.
3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.