Családbarát szülészetek - Gyöngyösi Család és KarrierPont

A miniszter, aki az egészségügyért és a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót, bejelentette azt is, hogy 44 kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton.

Ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családdal, a családok védelmével, segítésével, és sokat tesz azért, hogy erősödjön a gyermekvállalási kedv. A gyermekszülés körülményei, annak lefolyása azonban növeli a későbbi gyermekvállalási kedvet, és ma már általános igény a szülőktől, hogy családias, intim környezetben, de a kórház adta szakmai biztonság mellett hozzák világra gyermeküket – mondta a miniszter.

Ezért is indította el a kormány 2018-2020 között 10 milliárd forint értékben a családbarát szülészetek pályázatot, aminek első fordulója zárult le most.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a családbarát intézeti légkör nem kizárólag egészségügyi kérdés, sokkal inkább kötődik a családpolitikai koncepcióhoz.
A pályázattal az volt a céljuk, hogy a legbiztonságosabb és legintimebb környezetet alakítsanak ki az egyes intézmények szülészeti osztályai. Elmondta, 59 intézmény pályázott, ebből 44 nyert el forrást arra, hogy infrastrukturális fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket hajtson végre.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az alapellátási pályázathoz kapcsolódóan azt mondta, ennek a területnek az erősítése mindig is kormányzati cél volt, és remélik, a pályázatokkal jó folyamatok indulnak el, és lesz igény a megelőzésre erős hangsúlyt tevő munkára.