Gyöngyösi Család és KarrierPont

Orbán Viktor miniszterelnök a tavaly májusban tartott Családok budapesti Világtalálkozóján jelentette be, hogy 2018. Magyarországon a Családok éve lesz. A kezdeményezéssel a kormányzat újabb hangsúlyt kíván adni annak a meggyőződésének, hogy nemzetünk megújulásának, társadalmi-gazdasági megerősödésünknek, valamint testi-lelki egészségünk megőrzésének legfontosabb záloga a magyar családok gyarapodása.

Ezt a célt szolgálják a bevezetett kormányzati intézkedések (a gyermekek után járó adókedvezmény folyamatos bővítése, a munkajog családbarát vonatkozásai, a fiatalok családalapítási elgondolásait támogató intézkedések) mellett azok a témával kapcsolatos kutatások, érzékenyítő programok és a családok társadalmi megbecsültségét erősítő szemléletformáló események is, melyek az idei évben nagy számban valósulnak majd meg.

A Családok évének jelképes nyitóeseményeként az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára idei első „hivatalos” látogatása keretében felkereste az év egyik első újszülöttjét és édesanyját.

A legtöbb magyar kisbaba születésének helyszínén, a Semmelweis Egyetem II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján Novák Katalin köszöntötte az alig néhány órás, 54 centiméterrel és 3170 grammal világra jött Hannát. Az átnyújtott ajándékok mellett a gesztussal annak üzenetét közvetítette a magyar családok felé, hogy minden megfogant élet igazi kincs, nemcsak az érintett családok, de tágabb közösségünk, a magyar nemzet egésze számára is.

A Családok évének indulásakor mi más is lehetett volna örömtelibb kezdet, mint egy aprócska baba fogadása?