Felső tagozattól kezdve alig van olyan gyerek, akinek ne volna a táskájában mobiltelefon, legtöbbször okostelefon. Az iskolák viszont nehezen találják az eszköz helyét. Vajon hol tartunk most ebben a folyamatban és hogyan fog változni a jelenlegi helyzet?

Kell a suliba okostelefon?

Ha egy Facebook-csoport látogatottságát szeretnénk felpörgetni, elég csak egy kérdést feltenni arról, hogy vajon van-e helye a mobil telefonnak az iskolában, és hamarosan özönleni fognak a kommentek pro és kontra. Tekintsünk most el attól a nyilvánvaló paradoxontól, hogy egy digitális felületen vitatkozunk a digitalizáció esetleges tiltásáról, és koncentráljunk csak a tartalomra. Vajon hol van a helye az iskolában, az oktatásban az okoseszközöknek?

Ami a mobil ellen szól

Az ellenérvek kétségtelenül igazak. Nem könnyíti meg a tanár munkáját, ha a gyerek nem figyel, mert üzenetet ír, vagy videojátékozik. Az sem jó, ha az osztályon belüli rangsor alapja az, hogy ki tud drágább mobillal menőzni, és kínos olykor pedig nagyon súlyos helyzeteket eredményez, ha a gyerekek vállalhatatlan képeket osztanak meg. Ráadásul a balesetveszélynek is jobban ki van téve az a gyerek, aki az udvaron, vagy a lépcsőn is csak a mobilját bámulja. Szükség van olyan (közösségi) terekre, ahol a gyerekek megtapasztalják azt, hogy igenis vannak helyzetek, amikor ki kell kapcsolni a telefont. Itt kezdődik az olyan alapvető illemszabályok automatikussá tétele, mint hogy moziban, színházban, beszélgetés közben kikapcsoljuk a mobilunkat. Vagyis kétségtelen, hogy szabályokra, mobilmentes időre szükség van. Franciaországban például teljesen kitiltották a mobil telefonokat az iskolából – és sokan ünneplik ezt a döntést.

Már a mindennapi élet része

Az viszont nehezen tagadható, hogy az okostelefon ma már a mindennapi élet szerves része. Nekem, szülőként is jött már jól, hogy el tudtam érni a gyereket iskolaidőben, és neki is, hogy fel tudott hívni. (Sőt, olyan eset is volt, hogy akkor kellett volna sürgősen elérnie, amikor két órára bezártam a telefont az uszodai öltözőszekrénybe). És szülőként mondom azt is, hogyha az iskola kategorikusan elzárkózik a telefontól, akkor kevesebb lehetőség van rá, hogy a gyerekek társas helyzetekben is megtanulják ésszel, belátóan használni az okoseszközöket. Igen, a netezés, a kommentelés, a megosztás szabályait elsősorban otthon kell megtanulni, de vajon miért ne növelnénk azoknak az eseteknek a számát, ahol egyértelmű, betartható szabályokkal találkoznak?
És bármennyire jogos is annak tiltása, hogy a gyerek a mobil segítségével zavarhassa az órát, nem tudok nem visszaemlékezni, milyen volt diáknak lenni a 80-as években. Akkoriban még a pad alatt olvasott könyvet és a cetlin folyó levelezést kobozták el a tanárok az órákon a mobil helyett. Vajon a lényeget tekintve van különbség?
Nem az eszköz jó vagy rossz, hanem a használata
És ezzel máris elérkeztünk oda, hogy vajon mitől lesz egy óra annyira érdekes, hogy a diáknak eszébe se jusson mobilozni, vagy levelezni? Kétségtelen, hogy ennek a generációnak már nem egyszerű a korábbi, frontális oktatási módszerekkel lekötni a figyelmét. És épp itt léphetne be a mobil a képbe: a digitális eszköz, amelyen rá lehet keresni a szükséges információkra, prezentációkat, infografikákat, oktató appokat lehetne keresni, letölteni, vagy akár készíteni. Ráadásul, ha az információ olyan eszközön érkezik, amelyet a gyerekek előszeretettel használnak, talán a tanulás is hatékonyabb. A kérdés csak az, hogy hajlandóak-e elindulni ebbe az irányba az iskolák.

Hol tartunk most?

Szerencsére, úgy tűnik, van némi elmozdulás ebben az irányban, bár ez valószínűleg jórészt az iskola, és legfőképpen a szaktanár személyétől, szemléletétől függ. Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára viszont nemrég egy interjúban elmondta: a szándék az, hogy minden teremben legyen wifi, a tanárok és a diákok is hozzáférjenek a digitális tananyagokhoz, és akár mobil telefonon is lehessen dolgozatot írni.
De az iskolák szintjén is egyre komolyabb törekvések vannak arra nézve, hogy a mobil része legyen az órának, és a konzervatívabb tanárok ellenállását is lebontsák. Egyre több az ilyen irányú tanári továbbképzés, ezzel párhuzamosan pedig egyre kevesebb a mereven elzárkózó pedagógus. És ha az iskolának nincs is elegendő számú eszköze, a mobil minden gyereknél ott lapul.
A napló és az ellenőrző már régóta digitális, a szülők általában e-mailben vagy a közösségi médiában kommunikálnak a tanárokkal. És, bár szélsőséges példának tűnik, olyan iskoláról is hallani, ahol Skype-on jelentkezik be egy amerikai kutatóintézet munkatársa az egyik természettudományos órára. Vagyis a helyzet lassan, de biztosan változik – ahogy egykor az egyszerű zsebszámológép is tiltott gyümölcs volt, majd a tűrésen keresztül megtalálta az útját a támogatott eszközök közé.