Megjelentek a szak- és felnőttképzés átalakítását vezérlő jogszabályok. A változásokat egyszerre kísérik méltató és kétkedő hangok.

Az alkotók megpróbáltak modern, a digitális világunkkal összhangban álló kereteket szabni az ősszel induló szakképzésnek, amelyet legjobban a projektoktatás, a számítógépre alapozott online vizsga, a portfólió bevezetése, illetve a szóbeli vizsga eltörlése jellemez. A munkaerőpiac résztvevőinek pedig lehetővé tették, hogy gyorsított eljárásban maguk is szakképesítések létrehozását kezdeményezhessék.

A változásoknak két dimenziója van. Makroszinten jól látható, hogy szétválasztották a szakképzést a felnőttképzéstől. Gyakorlatilag nincs átjárás a két rendszer között. A 174 szakma megszerzésének lehetőségét integrálták az iskolai rendszerbe. Aki a jövőben pl. villanyszerelő kíván lenni, annak ilyen iskolába kell járnia. A felnőttképzést pedig, mint stratégiai eszközt, a munkaerőpiac keresleti alapon működő kiszolgálójának lehet tekinteni. Az átalakítás kritikusai szerint a munkaerőpiac ezzel elvesztette gyorsreagálású intézményeit, mert nem lesz lehetőség a felmerült szakemberigények haladéktalan kielégítésére. Eddig, ha egy vállalatnak szüksége volt például 20 hegesztőre vagy villanyszerelőre, a felnőttképzők képesek voltak akár néhány hónap alatt kiképezni a jelentkezőket. A jövőben erre 2-3 évet is várni kell.

A mikroszinten bevezetett előírások szinte minden gazdálkodó szervezetet érintenek, hiszen a felnőttképzési tevékenység szeptember 1-je után bejelentés-köteles: valamennyi célirányos és szervezetten megvalósuló képzést be kell jelenteni a vállalatoknak a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe. Ide tartoznak a belső képzéseket, a nyelvi és jogszabály alapján szervezett, például hatósági képzések is. A bejelentés elmulasztása esetén bírságot is kiszabhatnak. Ennek enyhébb mértéke is kiteszi a legkisebb munkabér egyhavi összegének hússzorosát.

A felnőttképzők – de a cégek HR-vezetői is – most szembesülnek azzal, hogy az új felnőttképzési rendszer komoly követelményeket támaszt velük szemben. A felnőttképzési szándék bejelentését követően a vállalatnak minden induló képzésről adatot kell szolgáltatni, és a képzés minden résztvevőjével felnőttképzési jogviszonyt kell létesíteni, azaz felnőttképzési szerződést kell velük kötni. A jogviszony megszűnésekor, a képzés befejeztével, az állami adatszolgáltatási rendszeren keresztül tanúsítványt kell számukra kiállítani, amihez még érzékeny személyes adatokat is meg kell adni. Visszatérő kérdés, hogy miért kell ezt ennyire szabályozni? Többen azt vélelmezik, hogy egy felnőttképzési pályakövetési rendszer alapjait kívánják így megteremteni. Az kétségtelenül hasznos, hogy a vállalatok is javaslatot tehetnek az illetékes miniszternek számukra fontos szakképesítés létrehozására, és ehhez viszonylag egyszerű eljárást és gyors döntést ígér az új rendszer. Aki egy ilyen képzés után képesítő bizonyítványt is szeretne, annak egy, a képzőhelytől független és pártatlan akkreditált vizsgaközpontban kell számot adni tudásáról. Ezeket a személytanúsító akkreditált vizsgaközpontokat ez év őszéig még létre kell hoznia a hatóságnak. Sok a feladat és sok még a kétség is. Az optimisták bíznak abban, hogy az új rendszer működni fog, jó kezekben lesznek a hatóság számára szolgáltatott személyes adatok, és kialakul egy keresletvezérelt, a munkaadókat az eddigieknél jobban kiszolgáló felnőttképzés is.