Novák Katalin - Támogatás - Gyöngyösi Család és KarrierPont

Soha nem kapott még Magyarországon egy fiatal pár ekkora segítséget az államtól ahhoz, hogy elinduljon a „nagybetűs” élet és a családalapítás felé, nemzetközileg sincs példa ilyen intézkedésre – minderről Novák Katalin beszélt az Origónak adott interjújában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt arról is, hogy a Babaváró Támogatás, a CSOK- hoz kapcsolódó kamattámogatott kölcsön kiterjesztése a használt lakást vásárlókra, a jelzáloghitelekhez nyújtott gyermekvállalási támogatás bővítése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási programja már ez év júliusától igényelhető.

Mit ért el eddig a kormány családpolitikája, és a most bejelentett intézkedések hogyan viszonyulnak ehhez?

Egyszerre szeretnénk segíteni a gyermeket nevelő családokat, illetve támogatni a családalapítást tervező fiatalokat, akiknek nincs még gyermekük. Ma jóval több a lehetősége egy gyermeket nevelő családnak, mint 2010-ben volt. Egyrészt az adókedvezményeknek, másrészt az ingyenes tankönyveknek és ingyenes étkezésnek köszönhetően több pénz marad a családok zsebében, és az otthonteremtésüket is megkönnyítettük. A magyar családok így ma jóval több támogatásra számíthatnak, mint tíz évvel ezelőtt. Biztató jelek, hogy 2010 óta évről évre több házasságot kötnek a fiatalok, kevesebb a válás, húsz éve nem volt ilyen magas sem a házasságkötések száma, sem a gyermekvállalási kedv.

Miért pont most van szükség a hétpontos családvédelmi akciótervre?

A családtámogatásokat folyamatosan bővítjük, ezzel a 7 pontos akciótervvel is a 2010-ben meghirdetett úton megyünk tovább. Lendületet és felhatalmazást ad, hogy egy új kormányzati ciklusnak az elején vagyunk, így a jövőt meghatározó és formáló döntéseket most kell meghoznunk, és ezt az emberekkel közösen tesszük. Egy évvel ezelőtt azt ígértük a választópolgároknak, hogy folytatjuk azt a családbarát kormányzást, amit elkezdtünk: megőrizzük az eddigi családtámogatásokat, és bővítjük a lehetőségeket. Most ezt az ígéretünket valósítjuk meg. A családvédelmi nemzeti konzultációt is azért indítottuk, hogy minél pontosabb képet kaphassunk az emberek véleményéről. A közel 1,4 millió visszaküldött kérdőív azt mutatja, hogy nemzeti egyetértés alakult ki arról, hogy a gyermeket vállaló fiatalokat és a gyermekeket nevelőket támogatni kell. A magyar emberek az irányt kijelölték, és mi eszerint cselekszünk.

A hétpontos csomagból melyik intézkedéstől várják a legtöbbet és miért?

Mindegyik intézkedés máshogy segíthet. A legnagyobb újdonság a fiataloknak nyújtott 10 millió forintos szabad felhasználású, kamatmentes Babaváró Támogatás, amely három gyermek vállalása esetén akár vissza nem térítendő támogatássá is alakulhat. Soha nem kapott még Magyarországon egy fiatal pár ekkora segítséget az államtól ahhoz, hogy elinduljon a „nagybetűs” élet és a családalapítás felé. Nemzetközileg sincs példa ilyen intézkedésre. Ezt a tízmilliós összeget a fiatalok bármire költhetik, így, ha kell, fordíthatják otthonteremtésre vagy lakásfelújításra.

A támogatást július 1-jétől 2022. december 31-éig lehet igényelni a bankfiókokban. Azok a házaspárok jogosultak a kamatmentes kölcsönre, amelyekben a feleség 18-40 év közötti, és a család egyik tagja rendelkezik legalább három év biztosított (akár hallgatói) jogviszonnyal. Kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok házasságban képzelik el a jövőjüket, átlagosan legalább két gyermekeket szeretnének, sokan azonban különböző akadályok miatt nem valósíthatják ezt meg. A kormány éppen ezért a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában nyújt segítséget. A családvédelmi konzultációban konkrétan rá is kérdeztünk, hogy kell-e támogatni a fiatalok életkezdését, melyre a kitöltők 98 százaléka igennel válaszolt. Ez kellő felhatalmazás.

Novák Katalin: A kormány éppen ezért a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában nyújt segítséget.

Nem gondolja, hogy a tízmilliós összeg felhasználását valamilyen keretek közé kellett volna szorítani?

Ez a lehetőség azért hiánypótló, mert eddig célzott támogatásokat nyújtott az állam a családalapításhoz. Most a fiatalok egyénileg dönthetik el, hogy számukra mi a fontos, éppen mihez kell a plusz segítség. Ez az egyéni élethelyzettől függ.

Mennyire vették figyelembe a lengyel példát, ahol gyermekenként fix összeg jár?

Lengyelországban 2014-2018 között a „Lakást a fiataloknak” program keretében a 35 év alatti felnőttek az önerejükön felül állami támogatásra voltak jogosultak, amennyiben az első lakásukat kívánták megvásárolni. 3 vagy 4 gyermekes családok további állami támogatást is igénybe vehettek a korábbi hiteleik törlesztése céljából. Ott tehát más típusú segítséget ad az állam, míg mi a jövőbeni gyermekvállalást támogatjuk ezzel az államilag garantált, kamatmentes kölcsönkonstrukcióval. Nálunk azok a párok vehetik fel a kölcsönt, ahol a nő 18-40 év között van, és megfelelnek a minél szélesebb hozzáférést támogató, nem túl szigorú előfeltételeknek. A másik ilyen rendkívüli hazai családpolitikai intézkedés a négygyermekes nők szja-mentessége. Büszkén mondhatom, hogy semelyik másik európai országban nincs ilyen.

Csak a július 1-je után született gyermekekre vonatkozik?

Igen, a támogatás elbírálásakor a július 1-je után született vagy még úton lévő vér szerinti és örökbefogadott gyermekeket lehet figyelembe venni, a kedvezmények pedig a magzat 12 hetes korától igényelhetők.

Igénybe vehetik a tízmillió forintos a babaváró támogatást azok, akik már házasok, van gyermekük, de még nem érték el a 40 éves kort?

Egyetlen olyan házaspár sincs kizárva az igénylők köréből, ahol a nő 18-40 év közötti, és legalább egyikük az első házasságát köti. Az sem akadály, ha valamelyiküknek már van gyermeke. A lehetőséggel ők is élhetnek, de a támogatás csak a 2019. július 1-jét, és a szerződéskötést követően született, vagy örökbefogadott gyermekek után jár.

Egy gazdasági oldal számításai szerint, ha 100 ezer nő veszi igénybe a kedvezményes hitelt, akkor az államnak 20 év alatt 281 milliárd forintot kell elengednie, megvan erre a megfelelő forrás?

Megvan a fedezet attól függetlenül is, hogy hányan élnek majd vele, és örülnék annak, ha valóban ekkora költségvetési tételt jelentene, mert ez azt jelentené, hogy jelentősen nő a gyermekek száma.

Július 1-től milyen intézkedések lépnek életbe a családvédelmi akcióterv keretében?

A Babaváró Támogatás, a csokhoz kapcsolódó kamattámogatott kölcsön kiterjesztése a használt lakást vásárlókra, a jelzáloghitelekhez nyújtott gyermekvállalási támogatás bővítése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási programja már ez év júliusától igényelhető. A bölcsődefejlesztési program is már az idén beindul – pontosabban folytatódik –, és folyamatosan zajlik egészen 2022-ig. A csok számos egyéb ponton is egyszerűbbé válik.

Milyen intézkedések jönnek 2020. január 1-től?

A nagyszülői gyed, valamint a négygyermekes édesanyák szja-mentessége jövő év januárjától lép életbe.

Hány nőt érinthet a négygyermekesek szja-mentessége?

Jelenleg körülbelül 40 ezer családról van szó. Hiszen azt nem tudjuk még, hogy hány olyan anyuka lesz, aki a jövőben válik négygyermekessé. Azok az édesanyák is igénybe tudják venni, akiknek már felnőttek a gyermekeik, így ők is azt érezhetik, hogy anyagi biztonságban vannak. Versenyképesebb is lesz a munkaerőpiacon egy ilyen édesanya, hiszen 15 százalékos bérelőnyt érvényesíthet. Ezzel a támogatással a gyermekek mellett töltött évek „láthatatlan” munkáját is szeretnénk elismerni.

A férfiakra nem kívánják ezt kiterjeszteni?

A lehetőség az édesanyáknak szól. Jellemzően ők tudnak gyermeket vállalni, ők maradnak otthon a kezdeti időszakban a gyerekekkel, és a legalább négy gyermek nevelése tőlük talán az édesapáknál is nagyobb áldozatot követel. A férfiak kapcsán a legnagyobb hozadékot ott látom, hogy az anya szja-mentessége mellett a családi adókedvezményt olyan mértékben tudják majd igénybe venni, hogy akár nem is kell adót fizetniük. Egy férfi számára is segítség lehet, hogyha csökkennek az egész család terhei.

A bankok mekkora szerepet kapnak a hitelek kihelyezése során? Kell-e új megállapodás a Bankszövetséggel, hogy ne legyenek visszaélések a pénzügyi szektor részéről?

Ezzel a bankok is csak nyernek. A pénzintézetek érdekeltek lesznek abban, hogy a fiataloknak ők nyújthassák a hitelt. A kereskedelmi bankok közvetítenek, azok fogják a hitelezés technikai részét lebonyolítani, miközben az állam minden költségüket megtéríti. A Bankszövetséggel, a Pénzügyminisztériummal folyamatosak az egyeztetések, kölcsönös érdek, hogy az új támogatás jól működjön.

A nagyszülői gyed pontosan kikre vonatkozik majd?

Azokra, akiknek jelenleg is van munkájuk, és fontos számukra, hogy segítsenek az unokák nevelésben. A szolgálati idejükbe beleszámít majd a gyeden töltött idő, ugyanakkor a GYED Extra rájuk nem terjed ki, tehát nem dolgozhatnak teljes munkaidőben a gyed mellett. Ez az intézkedés abban segít, hogy a nagyszülők részben levehetik a terheket a szülők válláról, és ahol szükség van rá, segítséget nyújtsanak a gyermeknevelésben.

A hétpontos családvédelmi akciótervből melyik tervezett lépést emelné még ki?

Az egyik legfontosabb, hogy az otthonteremtés esetében a használt lakásokra is kiterjesztjük a kétgyermekesek 10 millió forintos, illetve a nagycsaládosok 15 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelét. Ha ezt kiegészítjük a hitelelengedés lehetőségével is, akkor az már egy igen komoly segítség lehet a gyermeket vállalók számára. Sokan rendelkeznek jelzálogalapú hitelekkel, így például azok az egygyermekes családok, akik még két gyermeket terveznek, a második után 1 milliós, a harmadik után 4 milliós, összesen tehát akár 5 milliós megtakarítással számolhatnak.

Nem tartanak attól, hogy a már most is magas lakásárak esetében újabb növekedést generálhat a program? Nem keletkezhet egy ingatlanpiaci buborék, amely később komolyabb gondokat okozhat?

Nem véletlenül nem a vissza nem térítendő otthonteremtési támogatásokat emeltük. Látjuk, hogy valóban emelkednek az árak, de a pénz eddig is jó helyre került. Az egész térségünkben emelkednek az ingatlanárak, Budapest pedig egyre inkább egy világváros, ahol egyre értékesebb lakni. Az elmúlt 9 évben a fővárosi fejlesztések miatt is megugrottak az ingatlanárak, ezt a növekedést csupán a csokhoz kötni elhamarkodott következtetés lenne. Ha ehhez hozzátesszük, hogy egy három gyermeket és új házat tervező fiatal pár az áfa-visszatérítés lehetőségével együtt összesen 40 millió forinttal is kalkulálhat, az a mostani ingatlanpiaci helyzetben is érdemi segítséget jelent. A használt lakásokhoz nyújtott támogatások esetében kevésbé várható az árak emelkedése, hiszen ilyen esetben kevésbé vannak kínálati, illetve kapacitás oldali problémák, mint az új építésű lakásoknál, amelyek gátat szabnak a megugró keresletnek az árak emelkedésén keresztül.

A tervezett falusi csok mennyiben módosítja majd a hétpontos akciótervet?

A kormány célja az, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, és ehhez kíván támogatást nyújtani – függetlenül attól, hogy a szülők városban vagy kisebb településeken élnek. Célunk továbbá a falvak népességmegtartó erejének növelése, éppen ezért a Magyar Falu Program keretében bevezetjük a falusi csokot. Olyan településeken élőket segítünk, ahol van népességfogyás. Ide tartozik minden népességcsökkenéssel érintett kistelepülés, 5000 fő alatti település . A támogatás nem csupán ingatlan vásárlására, hanem korszerűsítésre és bővítésre is igényelhető. Lakás vásárlására legfeljebb a tízmillió forintos felső határ fele fordítható, míg a másik fele fordítható felújításra, bővítésre. A részletek kidolgozása még zajlik.

Mikorra válhat ezekből jogszabály? Mikor léphet életbe a teljes csomag?

A július 1-jén életbe lépő lehetőségekről szóló kormányrendeletek már megjelentek, ahogy az a kormányhatározat is, mely a Családvédelmi Akcióterv további három pontjáról rendelkezik. Hamarosan a Parlamentben is döntünk a szükséges törvénymódosításokról. Kíváncsian várom, hogy a bevándorláspárti ellenzéki képviselők ismét a családok ellenében döntenek-e, vagy végre támogatják a magyar családokat. A négygyermekes nők személyijövedelemadó-mentessége, valamint a nagyszülői gyed csak 2020. január 1-jén lép életbe. A többi támogatást azonban már idén július 1-jétől lehet igényelni.

Novák Katalin: A négygyermekes nők személyijövedelemadó-mentessége, valamint a nagyszülői gyed csak 2020. január 1-jén lép életbe

A különféle konstrukciók esetében nem merült fel, hogy kétharmados törvényben rögzítik, hogy 2022 után esetleg ne lehessen szétrombolni a kialakult szisztémát, mivel jól láthatóan az ellenzék ismét nemet mond ezekre a családpolitikai intézkedésekre?

Orbán Viktor miniszterelnök úr beszélt egyszer arról, hogy mennyiben érdemes és mennyiben méltányos egy későbbi kormány mozgásterét meghatározni azzal, hogy bizonyos jogszabályokat kétharmados többséghez kötünk. Sok a változás, így a CSOK esetében például jó döntés volt, hogy kormányrendelethez kötöttük, mert így gyorsan sikerült reagálni a felmerülő igényekre. Van egy kétharmados alaptörvényünk és családvédelmi törvényünk, amely biztosítja a családok jogait, de nem a támogatások részletszabályai szintjén, csak a fő keretfeltételeket. Persze a demográfiai helyzet javításához hosszú távú tervezés kell. Mi arra tudunk garanciát vállalni, hogy amíg polgári kormánya lesz ennek az országnak, addig a családok támogatása kiemelt ügy lesz, és a családtámogatások folyamatosan bővülnek.