Gyöngyösi Család és KarrierPont

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom „Család és Karrier?” címmel rendezte meg immár hagyományos eszmecseréjét február 15-én, a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencián a munka-magánélet egyensúly aspektusait járták körbe az előadók, akik közül az elsőként felszólaló Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány családpolitikájának egyik sarokköve, hogy a család és a karrier ne egymást kizáró, hanem egymást támogató tényezők legyenek.

Ezt a célt szolgálta a GYED Extra bevezetése, a családi adó- és járulékkedvezmény és annak bővítése és a bölcsődei férőhelyek számának jelentős növelése. Ugyancsak ennek a vágyott egyensúlyi helyzetnek a létrejöttét segítik majd a most felálló, gyermeket nevelő nők rugalmas foglalkoztatását támogató helyi központok is.

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója előadásában arról is beszélt, hogy manapság Európában azokban az országokban születik sok gyermek, ahol dolgoznak a nők. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy alapvetően a munkavállalók és foglalkoztatottak vállalnak gyereket, ugyanis ehhez kell anyagi stabilitás – tette hozzá.

Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem oktatója az egyetem alatt gyermeket vállaló fiatalok helyzetét és teljesítményét feltáró vizsgálatait ismertetve elmondta, a család korántsem veszi el a karrierlehetőséget, azaz a család és/vagy karrier dilemma nem biztos, hogy annyira igaz, mint amennyire talán a mindennapokban érzékeljük. Ugyancsak a kutatásokra hivatkozva nagyon jó hírnek nevezte azt, hogy a fiatal értelmiségi generáció értéknek tekinti a családot.

A konferencián Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vezetője ismertette a nemrég felállt intézmény jövőre vonatkozó elképzeléseit, melyekkel a kormányzat családpolitikáját kívánják szakmailag támogatni.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a balansz.info oldalon a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is tippeket kínál, hogyan lehet optimális egyensúlyt tartani a család és a munka között.